Sokan azonnal etikátlannak nevezik a krionikát, még mielőtt pontosan megfogalmaznák, melyik etikai elvet sérti szerintük az eljárás. Érdemes itt egy pillanatra megállni: ha pontosan megfogalmazzuk az ellenvetéseket, a legtöbbről kiderül, hogy vagy olyan beavatkozásokra vonatkozik, amelyeket az orvostudomány régóta elfogad, vagy pusztán a szokatlantól való ösztönös idegenkedést öltözteti morális érv köntösébe. Vegyük sorra komolyan a mellette és az ellene szóló érveket, és válasszuk el a valódi aggályokat a puszta reflexektől.
Az igenlő álláspont meglehetősen egyszerű
A krionika melletti alapvető etikai érv rövid. Ha az, hogy kik vagyunk, az agyunk szerkezetében van kódolvaés ez a szerkezet a mai orvostudomány lehetőségein túl is fizikailag megőrizhető, akkor e szerkezet megőrzése elvileg lehetőséget adhat az érintett életének későbbi folytatására. E felfogás szerint az élet nem feltétlenül ér véget ezen a ponton. A döntő határvonal e nézet szerint nem a klinikai halál, hanem az úgynevezettinformációelméleti halál: az a pont, amely után az emlékeket és a személyiséget hordozó agyi szerkezetek annyira károsodnak, hogy már nem rekonstruálhatók. Aki ezt a megoldást választja, az e nézet szerint senkinek sem árt, miközben valami pótolhatatlant igyekszik megőrizni. Az etika általában nem tiltja az olyan cselekedeteket, amelyek életet menthetnek vagy őrizhetnek meg, és másoknak nem ártanak. A bizonyítás terhe tehát valójában az ellenvetéseken van. Nézzük a három legerősebbet.
1. ellenvetés: megbontja az élet és a halál természetes rendjét
Sokan úgy érzik, hogy a halál természetes része az életnek, talán éppen ez ad neki értelmet, ezért a halál elhalasztása a természetes rend áthágásának tűnhet. A gond az, hogy ez az érv túl sokat bizonyítana. A védőoltások, az antibiotikumok, a szervátültetések és a defibrillátorok is hasonló értelemben avatkoznak be a természetes folyamatokba: késleltethetik azt a halált, amely kezelés nélkül korábban következne be. A szívátültetést nem tartjuk etikátlannak pusztán azért, mert eltér a természetes folyamatoktól. A krionika mögött is az élet meghosszabbításának szándéka áll, csak jóval hosszabb időtávon. És a „természetes” önmagában nem megbízható mérce a „jó” megítélésére: sok természetes dolog szörnyű, és sok mesterséges dolog emberséges. Ha az élet orvosi meghosszabbítása öt évvel etikus, akkor azt is valódi érvekkel kell indokolni, miért lenne etikátlan ötszáz évvel meghosszabbítani, nem elég hozzá egy megérzés.
2. ellenvetés: máshol jobban felhasználható erőforrásokat pazarol
Ez egy komoly ellenvetés, és komoly választ érdemel, nem elhessegetést. Két szempont fontos. Először is: a megőrzést jellemzően magánforrásból, gyakran biztosításútján finanszírozzák. Ez nem terheli jobban a közös forrásokat, mint más személyes kiadások. Másodszor: a kapcsolódó kutatások akkor is hasznosak lehetnek, ha a krionikában részesített emberek jövőbeli újraélesztése soha nem válik lehetővé. A krioprotekció, a szervmegőrzés és a hűtött szövetek kutatása közvetlenül hasznosulhat a transzplantációban és a sürgősségi ellátásban. Ma egy donorszívet a kivétel után nagyjából négy és hat órán belül kell beültetni. A teljes szervek vitrifikációval történő megőrzése és felmelegítése a transzplantációs medicina egyik aktív célja. Ez a néhány órás megőrzési idő ennél jóval hosszabbá válhatna. A ráfordított összeg nem nyilvánvalóan rosszabb, mint a számtalan más dolog, amire az emberek egyénileg költenek, és a krionikán messze túl is hozhat eredményt.
3. ellenvetés: önzőség
A vád szerint önös érdek, ha valaki akármi áron tovább szeretne élni. Ezt az ítéletet azonban csaknem soha nem alkalmazzuk következetesen. Nem nevezzük önzőnek, ha valaki rákkezelést vállal, biztonsági övet köt, vagy szeretné felnőni látni az unokáit. A hosszabb élet iránti vágy az emberi lélek egyik legmindennapibb megnyilvánulása, és ha valaki orvosi eszközökkel cselekszik ennek érdekében, azt általában bölcs döntésnek nevezzük, nem önzőségnek. Ennek részletesebb kifejtése az „önző a krionika?” cikkben olvasható. Röviden: nehéz önzőnek nevezni egy olyan döntést, amely senkinek sem árt, és amelynek költségeit maga a döntéshozó viseli, hacsak nem akarjuk az orvostudomány jelentős részét is ugyanezen az alapon elmarasztalni.
Ahol a valódi etikai munka kezdődik
Mindez nem jelenti azt, hogy a krionika etikai szempontból teljesen problémátlan lenne. A valódi kérdések konkrétabbak és kevésbé retorikusak: biztosítható-e a valóban tájékozott beleegyezés az eljárás mély bizonytalansága mellett, a szolgáltatók őszintén beszélnek-e az esélyekről, és a gyakorlat nem válik-e kevesek kiváltságává. Ezek a kérdések érdemelnek komoly etikai figyelmet. E kérdésekre ráadásul érdemi válaszok adhatók, szemben a pusztán rossz érzésre hivatkozó kifogásokkal.
Röviden: a krionika akkor lehet etikus, ha az eljárásról őszinte tájékoztatást adnak, finanszírozása magánforrásból történik, és tájékozott beleegyezésen alapul. A valódi etikai kérdések a hozzáférhetőséget, az intézményi felelősséget és a félrevezető állításokat érintik.
Fedezze fel ezt a gyakorlati eszközt
Használja az interaktív eszközt a cikkben szereplő kérdés feltárásához.
Az interaktív eszköz betöltése...
További olvasmányok